Agatha Christie: A ferde ház értékelés + Filmadaptáció kritikája

március 08, 2018

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, szerető, bár kissé zűrzavaros család. A Leonidesek boldogan éltek kis, ferde házukban… Egészen addig, míg a családfő, a milliomos Aristide meg nem halt. Valaki a családból inzulin helyett mérget tett a fecskendőjébe. Ki a gyilkos, és miért ölt? Szerelemből, pénzvágyból vagy tán bosszúból? A rejtély nyomába eredő fiatalember indítóoka legalább világos: Sophia, az áldozat legidősebb unokája addig nem hajlandó kitűzni esküvőjük napját, míg ki nem derül az igazság… ↓↓

Ritkák az olyan alkalmak, amikor a filmadaptációt előbb látom, mint ahogyan a könyvet olvasnám. Viszont ebben az esetben kivételt kellett tennem, ugyanis mikor megtudtam, hogy Julian Fellows-nak (a Downton Abbey egyik készítője) is része volt a forgatásban, nem bírtam megállni, hogy ne kezdjem el nézni. De mentségemre legyen szólva, a mozizás után egyből sorra kerítettem a könyvet, amely különös módon nagyon-nagyon tetszett! Senki ne értsen félre, nem Agatha Christie írónőt nem szeretem, csak bizonytalan voltam, hogy nem lesz-e unalmas a cselekmény így másodszor is átélve. Legnagyobb meglepetésemre egyáltalán nem így történt, ugyanúgy izgultam a regényen, mintha nem ismerném a sztorit.


„Azt hiszem, az emberek gyakrabban ölnek meg szeretett személyeket, mint olyanokat, akiket gyűlölnek. Valószínűleg azért, mert csak szeretteink tudják elviselhetetlenné tenni az életünket.”

Nem véletlen, hogy ezt a történetet tartják az írónő legcsavarosabb alkotásának, tényleg megdöbbentő fordulatok vannak benne, és persze a végkifejletre biztosan csak kevesek számítanak. Sokan azt mondják, hogy a főszereplő szinte már természetellenesen ridegen nyilatkozik egy-két dologról, mintha nem is az ő élete lenne, hanem valaki másét olvasná fel. Én ezt szerencsére egyáltalán nem éreztem, bár az igaz, hogy a legmélyebb érzelmeit, gondolatait nem ismerhettük meg, csak a felszínükön tapogatózhattunk. De szerintem nem is baj, hogy nem a lélekrajzon volt a hangsúly, akkor elvette volna a reflektorfényt az apró nyomoktól, jelektől.
Eleinte attól is tartottam, hogy a cselekmény belassul majd a közepénél (a filmértékelésemben kitérek majd erre, hogy miért hozom fel), és az utolsó oldalakig ez nem is oldódik fel. Viszont ismét pozitívan csalódtam, nemcsak dinamikus volt a történetvezetés, de rengeteget izgultam, még úgy is, hogy tudtam mi lesz egy-egy titokra a válasz. Agatha Christie-nél ilyen feszültséget eddig még csak a Tíz kicsi négernél tapasztaltam, örülök, hogy végre megvolt a második „nagy áttörés” is. Talán ezek után sokkal több olvasmányt fogok kézbe venni a krimi királynőjének tollából.


„Nem vagyunk olyanok, mint sok család, akik úgy utálják egymást, akár a bűnt. Az rossz lehet; de talán még rosszabb ilyen bonyolult, ellentmondó szeretetben élni.”

Annyiban hasonlított a Ferde ház a Tíz kicsi négerre, hogy ugyanolyan jól volt felépítve mindkettő regényben a szereplők háttértörténete, a karakterkidolgozásra panasz nem lehet. Mindegyiküknek megvolt a gyilkosságra való motivációjuk, igazán meg kell dolgoztatnunk az agytekervényeinket, ha rá szeretnénk jönni a megoldásra.
Érdekes volt Agatha Christie előszavával megismerkedni olvasás előtt. Örülök, hogy benne hagyták a legújabb kiadásban is, talán enélkül nem is tudatosult volna bennem, hogy milyen nehéz lehetett ezt a könyvet úgy megírni, hogy ne tűnjön mesterkéltnek, és minden a helyére kerüljön. Azt is megemlítette az írónő, hogy rengeteget dolgozott ezen a krimin, és bár ismerősei, barátai szerint hihetetlen izgalmasra sikeredett, állítása szerint sokat szenvedett vele. Én mindenesetre örülök, hogy Christie nem adta fel, mert tényleg fantasztikus olvasmány volt.

A borító: 100%
A cselekmény: 85%
A karakterek: 95%
A szókincs: 100%
Összesen: 95%

Ahogy már a könyvértékelés elején is említettem, azért keltette fel a figyelmemet ez a filmadaptáció (2017-es), mert Julien Fellows volt az egyik forgatókönyvíró. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a krimiknél hogyan remekel, és azt kell mondjam, egyáltalán nem csalódtam. Gyönyörű vágóképekkel, kamerafelvételekkel találkozhatunk, igazán magas minőségű munkát sikerült a film készítőinek alkotni. Szerintem a színészeket is nagyon jól sikerült kiválasztani, mintha csak a könyvből léptek volna elő. Teljesen meg voltam elégedve nemcsak a külsejükkel, hanem az alakításukkal is.
Ráadásul, az a legjobb, hogy szinte semmit nem változtattak meg a könyv cselekményén. Ez a legkritikusabb pont a könyvmolyok, illetve Agatha Christie-rajongók szemében, de meg szeretnék nyugtatni mindenkit, hogy azoknak is ajánlott a feldolgozás megtekintése, akiket az apró (vagy sajnos már egyre többször óriási) átiratok zavarni szoktak. Egyedül a végét vették kicsit mai „formára”, illetve sokkal nagyobb volt a feszültség a filmes lezárásnál, mint a könyvesnél. De szerintem ez csak jót tett a filmnek, ugyanis volt a közepén egy hatalmas pangás, ami a könyvben egyáltalán nem fordult elő. Ez viszont engem nagyon zavart, a legszívesebben kicsit beletekertem volna a cselekménybe, de féltem, ha kihagyok valamit, akkor nem fogom érteni később a „miérteket”. Az is zavaró volt számomra, hogy a film elején nem volt szinte semmilyen bevezetés, ezalatt azt kell érteni, hogy elég nehezen lehetett megérteni a rokoni szálakat. Szerintem ennek kidolgozására egy kicsit több jelenetet kellett volna szánni, mert ha elveszted a fonalat az elején, akkor nincs esély rá, hogy újra megtaláld.
Összességében a hibák ellenére is tetszett az adaptáció, nem bántam meg, hogy feldolgozták ezt az Agatha Christie történetet. Ajánlom nektek is egy fárasztó nap utáni estére, garantáltan elvarázsol!

You Might Also Like

0 megjegyzés

Legolvasottabb bejegyzések

A blog rendszeres olvasói

Facebook oldal