Adventi nyereményjáték - Játssz velünk négy héten keresztül (2016)

november 20, 2016

Igen, jól látjátok! Idén is megszervezzük a blogos barátaimmal az Adventi nyereményjátékot, amely tavaly elképesztő nagy sikert aratott. Hogy kik még a szervezők? Zsófi és Bea (Könyvutca blog),  Babó Buca (Könyvfikusz - Egy lány blogja), Annie (Annie könyves blogja), és végül pedig én. Ennek a játéknak az a lényege, hogy az adventi időszakban minden egyes vasárnap valamelyikünk (a "menetrendet" lejjebb megtaláljátok) feltesz egy bejegyzést, amelyben egy karácsonyi könyvről ír kritikát, illetve az ünnephez kapcsolódó hagyományt/szokást mutat be. A bejegyzések végén kérdéseket találtok, amelyeket meg kell válaszolnotok, hogy részt vehessetek a játékban, illetve még egy-két feltétel van, de azt majd a saját bejegyzéseinkben fejtjük ki bővebben.


A játék hivatalosan is november 27-én kezdődik, és december 18-án ér véget. Vasárnaptól csütörtökig lehet játszani, péntekenként pedig sorsolunk. Arra viszont a nyerteseknek majd számítaniuk kell, hogy egy pár napos csúszás lesz az ajándék megérkezéséig, mert karácsonykor a posta mindig túlterhelt. Mindenesetre igyekszünk úgy feladni a csomagokat, hogy mindenkihez a leghamarabb megérkezzenek! Ha van valamilyen kérdésetek ezekkel az információkkal kapcsolatban, akkor nyugodtan tegyétek fel kommentben őket! Olvassátok tovább a bejegyzést, hogy megtudjátok a "menetrendet". ↓

Az állomások menete a következő:
1. November 27 - Könyvutca blog
3. December 11 - Annie könyves blogja
4. December 18 - Varázstinta blog

Mindenkinek sok szerencsét, remélem, hogy legalább ugyanannyira fog nektek tetszeni a játékunk, mint tavaly! (:

You Might Also Like

0 megjegyzés

Legolvasottabb bejegyzések

A blog rendszeres olvasói

Facebook oldal