ADVENTI NYEREMÉNYJÁTÉK - 2015

november 27, 2015

Az idei karácsonyra szerettem volna valami nyereményjátékot szervezni. Csak gondolkodtam, és gondolkodtam, míg végül megszületett az adventi nyereményjáték ötlete. Eredetileg azt terveztem, hogy minden héten felrakok egy karácsonyi könyvértékelést, és ahhoz kapcsolódó kérdések lesznek, de ezt az ötletet végül kicsit átalakítottam. Ennek két oka is van: az egyik az, hogy valószínűleg túl sok lett volna ezt egyedül megcsinálni karácsony előtt, és szerettem volna másokat is bevonni ebbe a dologba. Így végül megkértem négy blogvezetőt, Zsófit és Beát, Babó Bucát, és Anniet, hogy segítsenek nekem a játék levezetésében.

A képet köszönjük Zsófinak és Beának! (:

Hosszas tanácskozás után, eszünkbe jutott egy nagyon jó ötlet. Mi lenne, ha leírnánk nektek azt, hogy különböző országokban hogyan ünneplik a karácsonyt, illetve milyen hagyományaik vannak? Ezt úgy kell érteni, hogy mindegyikünk választott egy országot (lásd a képen), és egy olyan nemzetiségű írótól olvasunk egy karácsonyi könyvet. A blogunkon lesz egy-egy könyvértékelés, és egy kis ismertető a választott országról. A bejegyzés végére kérdéseket írunk, és ez még nem minden, adott karácsonyi szavakat is kell majd keresnetek. Kiemelünk a szövegben egy-egy betűt valamilyen módon, azt kell majd összeolvasnotok, és annak a blogosnak beküldeni a szót a kérdésekre adott válaszokkal együtt, akinek éppen a blogján vagytok. A játék 4 héten keresztül fog tartani, mindenki vasárnap tesz majd fel a bejegyzést. Minden rákövetkező csütörtökig van a beküldési és jelentkezési határidő, majd pedig pénteken sorsolás. A válaszokat emailben, vagy Rafflecopteren tudjátok elküldeni, ez is blogonként különböző lesz. A képen láthatjátok, hogy kinél tart éppen a játék. A bejegyzés végére belinkelem a többi blogot, így majd megtaláljátok őket. A nyeremény kiszállítási ideje lehet, hogy egy kicsit hosszabb lesz a szokottnál, hiszen karácsonykor mindig túlterhelt a posta. Kérlek, ezt vegyétek figyelembe! Na de, most jöjjenek a szabályok:


1. A jelentkezési feltétel mindegyik bloggerinánál az, hogy fel kell iratkozni arra a blogra, amelyik játékon részt szeretnél venni. Fontos, hogy, ha elkülditek a válaszotokat, akkor el kell küldeni még a blogos neveteket, amivel feliratkoztatok, illetve a facebookos neveteket is. Tehát, ha például az első játékra szeretnél nevezni, de az utolsóra már nem, akkor elég csak az elsőre feliratkozni. Lesz olyan blog is, ahol facebook oldalt is kell kedvelni, azt majd külön jelzi a szervező. (:

2. Aki nyert az egyik héten, az már csak a végső, könyvnyereményes játékhéten vehet részt, ez így igazságos a többiekkel szemben. A nyereményeket a szabályok után fogom felsorolni.

3. A helyes válaszokat közösségi oldalakra TILOS feltenni, hisz az nekünk, és a résztvevőknek sem jó, ha tönkretesszük a sikerélményt.

Ebben a pillanatban a legfontosabbakat elmondtam, ha bármi kérdésed adódna, akkor írj nyugodtan valamelyik blogosnak. (:
És végül jöjjenek a nyeremények! Azt hiszem (sőt tudom), hogy mindenki erre a részre várt a legjobban. Az első héten (Zsófi és Bea hetében) megnyerhettek egy könyvet, azt Ők fogják elárulni, hogy melyik az a könyv. A második és harmadik héten (Annie és Babó Buca hetében) pedig egy horgolt hópelyhes könyvjelzőt nyerhettek. Aki részt vett az előző játékomon, az már tudja, hogy néz ki a könyjelző, de azért képet is teszek fel róla. Az utolsó héten (az én hetemben) pedig ismét egy könyvet nyerhettek, ami nem más mint, Richard Paul Evanstól a Kegyelem. Ez a könyv a könyvmolyképző kiadó gondozásában jelent meg, a besorolása Arany pöttyös. Nem sokan ismerik ezt a regényt, én is csak tavaly ilyenkor hallottam róla, de annyit elárulok, hogy egy csodálatos, és megható karácsonyi történet. Biztos vagyok benne, hogy idén írok róla bejegyzést, ott majd elmondom, miért lett az egyik kedvenc könyvem.

Zsófi és Bea blogja - Könyvutca
Annie blogja - Annie könyves blogja
Babó Buca blogja - Könyvfikusz -Egy lány blogja

Remélem, hogy tetszik nektek a Mi kis ötletünk, és ugyanúgy fogjátok élvezni a játékot, mint Mi. (:
További szép ünnepi készülődést kívánok mindenkinek, ha valami kérdésetek van, akkor azt tegyétek fel bátran! A Kapcsolat menüpont alatt találjátok az elérhetőségeimet.

You Might Also Like

2 megjegyzés

Legolvasottabb bejegyzések

A blog rendszeres olvasói

Facebook oldal